Kiemelt partnereink::

atlanticpress

atlanticpress

atlanticpress

atlanticpress

atlanticpress

atlanticpress

atlanticpress



 

Rólunk


Az Atlantic Press Kiadó


       Az Atlantic Press Kiadó 2007-ben alakult, azzal a céllal, hogy serkentse a színvonalas ismeretterjesztő irodalom újbóli megjelenését a hazai könyvesboltokban, s olyan igényes szórakoztató könyveket is megjelentessen magyar szerzők tollából, melyek hiányoznak a főként külföldi anyagból dolgozó kiadók választékából. A kiadó a „Csak a jó könyv” szlogennel vállalta, hogy műfaji korlátozás nélkül, de erős minőségi kontrollal jelenteti meg kiadványait. Ennek a tudatosan hézagpótló jellegű kiadáspolitikának eredményeként a kiadó könyveit a legtekintélyesebb hazai könyvterjesztők, az Alexandra, a Libri, a Líra és a Bookline vállalják rendszeresen terjesztésre.

       Maga az Atlantic Kft. 1990-ben jött létre Budapesten, s működésének első tíz évében sajtószolgálatként és PR-ügynökségként funkcionált. Egyebek között ez a cég vezette be Magyarországra a HBO televíziót, több éven át volt a Magyar Mozgókép Alapítvány és a Magyar Filmszemle sajtóképviselője, kezdeményezője és főszervezője volt a Magyar Filmesek Világtalálkozójának és számos más kulturális rendezvény sikerre vitelében működött közre. Sajtószolgálatának köszönhetően az Atlantic ma is képes az átlagosnál markánsabb médiahátteret biztosítani az Atlantic Press Kiadó könyveinek.

       Az Atlantic Press Kiadó alapítója és egyik szerzője, Bokor Pál, íróként, újságíróként, filmesként és műfordítóként ismert. Eddig tíz könyvet írt, szerkesztőként pedig 1990-93-ban a Magyar Hírlap Könyvek kiadását irányította. Később, 2005-2007-ben az Alexandra Könyvkiadó A krimi gyöngyszemei című hatkötetes klasszikus sorozatának volt a főszerkesztője.

       A kiadó 2007 végén kezdte meg működését, és egyetlen év leforgása alatt olyan különleges és sikeres kiadványokkal színesítette a hazai könyvkiadást, mint a 96 esztendős Polgár Dénes Egy Polgár a nagyvilágban című emlékirata, mely a maga műfajában a 2008. évi karácsonyi könyvvásár egyik legkeresettebb könyvének bizonyult, vagy Bokor Pál Barack Obama szupersztár című nagysikerű kötete, mely Európában elsőként rajzolta meg hitelesen, mégis magyar szemmel az Egyesült Államok 44. elnökének emberi és politikusi portréját.

       Jelenleg a kiadónak három szakterülete van: a politikai ismeretterjesztő irodalom, a film világával és esztétikájával foglalkozó könyvek és a szórakoztató irodalom magyar szerzők tollából. Mint viszonylag új könyvpiaci szereplő, az Atlantic Press nem zárkózik el automatikusan más műfajokhoz tartozó könyvek kiadásától sem, ha a kézirat megfelel a szerkesztőség szakmai hitvallásának („Csak a jó könyv!”), s ha a könyv kiadása a befektetés belátható időn belüli megtérülését ígéri.




A kiadó állandó kreatív munkatársai

Bokor Pál

Író, újságíró, műfordító, filmes, az Atlantic Kft. tulajdonosa és az Atlantic Press Kiadó alapító főszerkesztője.
A hetvenes és a nyolcvanas években a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Televízió moszkvai majd washingtoni tudósítója volt, később a Magyar Hírlap egyik vezető szerkesztője. Könyvei közül a legismertebbek az Ezüst Malibu című amerikai útirajz, A panda című politikai kalandregény, a Barack Obama szupersztár című életrajz, valamint a Hollywood-trilógia, melynek eddig az első két kötete látott napvilágot (A siker neve Oscar – 2007., A siker helye Hollywood – 2008.), s melynek zárókötete (A siker titka a sztár) 2009-ben jelenik meg. Bokor két játékfilm (Vademberek, Morfium) producere volt, és maga is rendezett dokumentumfilmeket
a Magyar Televízió és a HBO megbízásából.
Műfordításai közül a legismertebb Arthur Conan Doyle A sátán kutyája című regényének új magyarítása, de jelentek meg Emily Dickinson (Élet és Irodalom) és Edgar Allan Poe (Alexandra Kiadó) fordításai is. Újságíróként az Élet és Irodalom és a Népszava című lapokban publikál.



Tamási Izabella

Az Atlantic Press Kiadó szerkesztője, eredeti foglalkozását tekintve fejlesztő pedagógus, sok éven keresztül nyíregyházi általános iskolákban tanított hátrányos helyzetű gyermekeket kimagaslóan jó eredménnyel.
A kiadó munkájában kezdettől részt vett, olyan könyvek szerkesztőjeként, illetve korrektoraként, mint A siker neve Oscar, A siker helye Hollywood (Bokor Pál) Naponta fogsz meghalni (Nemere István), szerelem@szerelem.hu (Iván Kati). Tamási Izabella az Atlantic Press Kiadó szerkesztőségéhez érkező kéziratok gondozója, neki köszönhető, hogy ennél a kiadónál egyetlen kézirat sem kerül automatikusan a szemétkosárba, és egy hónapon belül minden szerző vagy szerző aspiráns, aki a kiadót jelentkezésével megtiszteli, szakmai választ kap.




Iván Katalin

Iván Katalin, a kiadó szerkesztője és korrektora, hivatásos újságíró, író, szerkesztő, több évtized óta a Füles című rejtvénylap szerkesztőségében dolgozik, jelenleg is a Füles Tanár úr, kérem! rovatának vezetője, két rejtvénykönyv és egy romantikus regény szerzője.

Rejtvénykönyvei közül legutóbb, 2007-ben az Ön meg fog felelni című összeállítás jelent meg (Mérték Kiadó), mely a legszélesebb rejtvényválasztékot kínálja az összes ilyen típusú kiadványok közül. Nagysikerű netregénye, a szerelem@szerelem.hu már az Atlantic Press Kiadónál látott napvilágot.
Iván Katalin a kiadó több kötetének gondozásában vett részt, így Polgár Dénes Egy polgár a nagyvilágban és Bokor Pál A siker neve Oscar című könyvének előkészítésében is közreműködött.




Kaszab Zsuzsanna

Kaszab Zsuzsanna újságíró, szerkesztő. Eredeti foglakozását tekintve külpolitkus újságíró, német, angol, spanyol, orosz és bolgár nyelven beszél. Szakmai pályafutását a Magyar Távirati Irodában kezdte, tudósított Havannából, Madridból és a rendszerváltó Szovjetunióból.

1990. végén családi okokból kiköltözött Ausztriába, ahonnan a Magyar Nemzetet és az MTV Panoráma című műsorát tudósította. Közben operatőri tanulmányokat folytatott és számos tudósításának szerkesztő-operatőre volt. Forgatott riportfilmet Ausztriában, Németországban, Bulgáriában, Oroszországban, Mexikóban és Kubában. Operatőrként jegyzett filmjét ,,A XX. század tanúi: Buza Barna", György István rendező alkotását bemutatták a 2006-os Magyar Filmszemlén. Morell Mihály festő- és szobrászművészről, a magyar filmvágók nagy mesteréről rendező-operatőrként életműfilmet forgatott 2008-ban. Hazatérve 12 éven át volt a Metropol napilap főszerkesztő helyettese, jelenleg szabadúszó újságíróként a www.latimoport.hu című honlapot irja és szerkeszti. Jelenleg is Budapesten és Bécsben él és nagy évezettel olvassa a fiatal vagy kevésbé fiatal szerzők kéziratait.




Dankó Andrea (ADA)

Dankó Andrea a kiadó marketing és PR ügyeinek intézője Francia nyelv és irodalom szakos tanári diplomával rendelkezik.

Intézményi kommunikátorként diplomája megszerzésekor a PR-szakot választotta.
Emberismerete és alkalmazkodási képessége korát meghazudtoló. Fiatal kora ellenére értékes tapasztalatokat szerzett az üzleti világban is, amikor egy nemzetközileg ismert cég befektetési tanácsadójaként dolgozott.

Angol és francia nyelvismeretét a kiadó javára is kamatoztatni tudja, Az Atlantic Press Kiadó külföldi partnereivel is ő tartja a kapcsolatot, de fő feladata az új kiadványok marketing-stratégiájának kidolgozása.




Soltész Attila

Az Atlantic Press Kiadó tördelője, műszaki és művészeti szerkesztője egyszemélyben.

Húsz éve foglalkozik hivatásszerűen számítógépes grafikával, valamint nyomdai előkészítéssel napilapoknál és hetilapoknál, illetve egyéb kiadványoknál.

Az Atlantic Press Kiadó kiadványait kezdettől ő tervezi, tördeli és ő önti nyomdakész formába a borítókat is.

Fő profilja a grafikai tervezés. Kreatív ötleteivel, a részletek iránti figyelmével nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kiadó könyveinek máris kialakult egyfajta sajátos arculatuk, s e kiadványok külső megjelenésükben is megkülönböztethetők.




Elérhetőségek

Atlantic Press Kiadó
Cím: 1114 Budapest, Bartók Béla út 55. 5/2
Telefon és fax: 06-1-212-2443
E-mail: atlantic.new@upcmail.hu

Bokor Pál (főszerkesztő): 06-30-9229-538
Tamási Izabella (szerkesztő): 06-20-9838-233
Soltész Attila (nyomdai ügyek): 06-30-925-7660
Papp Éva (könyvelés, számlázás): 06-30-241-5199

 


 

Könyveink