Különösen a férfi főhős jellegzetes mai fiatal (vagy majdnem-fiatal, hiszen már harmincas, viszont úgy él, mintha éveinek száma kevesebb lenne egy tízessel). Idejét a munka és a karrier, a haverok, a számítógép, no meg a szerelmi játszadozás tölti ki. Az életében előforduló nőket felcserélhetőnek tekinti, ha az egyik elment, máris fellép az internetre, hogy a „katalógusból” beszerezze a következőt. Ezért aztán, amikor a megszokott közösségi oldala hirtelen megszűnik, teljesen összezavarodik, mint az az ember, aki a baráti körét vesztette el.

Persze, regényről van szó, és nem szociológiai tanulmányról, így a pár női tagja nem pontosan ezt az életmintát követi. A csalódott leány, aki nem képes túllépni csapodár kedveséhez fűződő érzelmein, a való világban próbálja megvetni a lábát. Viszont ő is a „legtrendibb” terepeket: a plázát, a kávézót és a strandot járja végig feledést keresve. Aztán megadja magát a szerelemnek – meg talán az általános szokásoknak –, és visszatér a semmire sem kötelező anonim virtuális térbe, s ő is szélhámoskodni kezd.

A regény így egyszerre két dolgot mutat be. Azt, hogy ez a világ más, mint az egy évtizeddel korábbi (erre jó példa, amikor a főszereplő fiatalember szinte elmenekül egy hagyományos filmet játszó klasszikus moziból). De ugyanakkor azt is ábrázolja, hogy hiába a megváltozott környezet, lehetőségek, szokások és technikai háttér, a hangzatos Y generáció elnevezés, az emberi érzelmek alapvetően mégsem változnak. A szerelem az szerelem marad.

Szabados Bea
FacebookTwitterGoogle Bookmarks